„A fickó, aki a sálakat és a vizet adja nekem” (1998)

1985. október 25-én, délután 1 órakor egy 153 centis, őszülő hajú fickó lépett ki Ferihegyen a repülőgépből. Ruhája a tíz évvel korábbi divatot követte, piros dzsekijén elöl-hátul feliratok: ELVIS IN CONCERT. Jó, ezt bármelyik Elvis-emléktárgyakat árusító boltban megvehette. De „Presley” gravírozású aranyórája, aranygyűrűi már gyanút keltenek és a nyakában lógó TCB feliratú, drágakövekkel kirakott aranylánc végképp elárulja, hogy a „Memphisi Maffia” tagja. Charlie Hodge-nak hívják. Hogy hogy került ide?
Zenésznek készült, főleg a gospeleket és a countryzenét szerette. Jó hanggal áldotta meg a sors, remekül gitározott és zongorázott. Így került Red Foley együttesébe. Az egyik rajongójukat úgy hívták: Elvis Presley. 1958. október elsején együtt érkeztek egy amerikai hadihajóval Bremerhaven kikötőjébe. Mindketten Nyugat-Németországban töltötték sorkatonai szolgálatukat. Elvis addigra már híresebb volt pályatársánál: egy fehérbőrű rock and roll énekes, olyan hanggal, mint egy feketéé, kihívó mozgással és ráadásul jóképű is! De ötezer mérföldre otthonától, két hónappal édesanyja halála után hihetetlenül magányos volt. Így hát maga köré gyűjtött mindenféle csodabogarat, akikkel együtt énekelt, mókázott. Köztük Charlie-t is. Ők lettek később a „Memphisi Maffia”. Egy filmforgatás közben Elvisen kitört a „motor-mánia”, minden srácnak vett egy-egy motort és fekete bőrruhában, napszemüvegben száguldoztak Los Angeles utcáin. Akkor ragadt rájuk ez a név. Charlie nem hagyta el többé Elvist. 18 szobás házának egyik lakója lett, ahol minden szobában más-más barát lakott a családjával. Charlie nem nősült meg. Karrierjét is feladta. Segített Elvisnek a lemezek és koncertek előkészítésében, fellépésein ott állt mellette. Adogatta a sálakat, amelyeket Elvis a rajongók közé dobott, vagy a vizet, ha szomjas volt. Tanította a lányát zongorázni és énekelni. És persze minden mókában részt vett. Görkorcsolyázott, lovagolt, elugrott repülőgéppel New Yorkba hamburgert enni, vagy éppen petárdával lövöldözött a többiekre - attól függően, hogy főnökének éppen mihez támadt kedve. És persze énekelt, gitározott vele otthon a bulikon. Mindezt igen kevés fizetésért és rengeteg ajándékért... Vagy talán másért? Elvis halála óta nem vett gitárt a kezébe. Járja a világot és mesél róla. Azóta nem találja a helyét.